Tegnap reggel remegett, már megint. Nem baj, az a jó, ha sokszor egy kicsit. Bár állítólag ez nem is olyan kicsi volt: a Richter-skála szerint 5-ös.
Törésvonalakon fekszik az ország. A Csendes-óceánt övezö tüzgyürünek Mexikó is része: vulkánok és földrengések jelzik a föld gyomrának állandó mozgását. Mexikóban az epicentrumok általában lenn, a Csendes-óceán partján vannak, és pl. Acapulcóból idáig busszal kb. 5 óra, a földrengésnek mindez csak 30 másodperc.
A rengések lehetnek vízszintes himbálózások, de ennél sokkal rosszabbak a fel-leugrálások, ez a mozgás döntötte romba a város nagy részét 1985 szeptemberében.
Azt mondják, az állatok elöre megérzik a rengést. Azt is mesélik, hogy "ha a nap vörösen kel, akkor földrengés lesz". Úgy tünik, Dana lányom a mexikói nagymamától örökölte az érzékenységét: napokkal elötte a kis elörengéseket már érzi, és fáj a feje. Emlékszem, 7 hónapos terhes voltam vele, és egy 20. emeleti irodában dolgoztam. Azt vettem észre, hogy a baba a pocakomban rettenetesen elkezdett kavarni, aztán hirtelen mintha belekapaszkodott volna a köldökzsinórba. Pár másodperc múlva én is megéreztem a földrengést. Nehéz lett volna nem megérezni: 7-es erösségü volt.
Jöjjenek hát a kisföldrengések, nyújtózkodjon csak a föld, ha egyszer úgyis kell neki! Csak ne egyszerre, nagy dobbantással engedje ki a feszültségeket.
