2010. november 7., vasárnap

Pata de perro: TEQUESQUITENGO

November eleje van, Mexikóvárosban reggelenként 1-3 fokban fagyoskodunk. Ilyenkor kellemes visszagondolni a nyári párnapos vakációnkra: Tequesquitengoban jártunk.

Tequesquitengo Mexikóvárostól másfél órányira található. A 17. században telepedtek itt le indián törzsek az akkor még kis tó partján, és a szappankészítéshez használatos “tequezquite” készítésével foglalkoztak, amit a Mexikóváros-Acapulco kereskedelmi útvonal mentén el is tudtak adni. A víz felszíne lassan emelkedett, és a 19. század közepére a falu eltűnt házastul, templomostul. A mostani tó cseppformájú, és 2-4 km széles.

Híres a “vuelco”, vagyis a vízforgás jelensége: A decemberi hűvös idő lehűti a vizet, és a tó alján lévő melegebb víz a felszínre kerül, okozva ezzel sok hal pusztulását. Ez viszont azt is eredményezi, hogy a vizet oxigén járja át, a tó megtisztul, és amikor februárban-márciusban ismét fordul a víz, a tó alján lévö templom tisztán látható (állítólag).
Augusztus elején jártunk ott: napközben nagy meleg volt, éjjel pedig vagy vihar frissítette a levegőt, vagy nem tudtunk aludni a rettentő forróságtól. Kókuszpálmák, színes virágok, a hotel folyosóján sziesztázó 70 centis iguana, az esti sötétségben világító szentjánosbogarak, temazcal (indián gőzfürdő)… De a legjobb? Teljesen olyan illata van a tónak, mint a Dunának!